Lukács Ági  - lakberendező

Örülök, hogy itt vagy! Először is engedd meg a tegeződést — így sokkal közvetlenebb és könnyebb lesz a kommunikációnk. 🙂

13 éve dolgozom egyéni vállalkozóként a lakberendezés területén. Ez idő alatt több száz lakásban jártam, és több ezer ember élethelyzetét ismertem meg. Az évek során rengeteget tanultam és tapasztaltam. Olyan ismeretekre, érzésekre, élethelyzetek megismerésére és kezelésére tettem szert, mely nem tanulható a tanfolyamokon, évek és tapasztalások szükségesek hozzá. Ettől lett a munkám emberi és nem tömeggyártás. Valóban az ügyfelekről szól. A lakberendezés összefügg a lelkiállapottal és teljes mértékben támogatlak minden irányból. 

Mindig úgy éreztem, hogy a munkám nem csupán arról szól, hogyan rendezzünk be egy lakást, hanem arról is, hogyan teremtsünk valódi OTTHON érzést. Kialakult bennem egy olyan szemlélet, amit ma már teljes szívvel és őszintén tudok képviselni: nem csak szép tereket szeretnék létrehozni, hanem olyan otthonokat, ahol jó élni.

Számomra a lakberendezés nem pusztán bútorok és színek kiválasztása. Sokkal inkább annak megértése, hogyan éltek, mire van szükségetek a mindennapokban, és mitől válik egy lakás igazán szerethető, jól működő otthonná. Azt tapasztalom, hogy az emberek valójában nem tökéletes enteriőröket keresnek. Hanem egy helyet, ahol végre igazán jól érzik magukat. Az évek alatt sok-sok blogbejegyzést írtam, melyek alapján megismerhetsz és rájössz arra, hogy nem a tárgyakról van szó, hanem Rólad, az Otthon érzésről, a megérkezésről. 

Válassz engem, ha a szakmai tapasztalat mellett számodra az emberi hozzáállás is fontos.

Hiszem, hogy egy otthonnak nem hivalkodónak vagy méregdrágának kell lennie ahhoz, hogy igazán szép és különleges legyen. Sokkal fontosabb, hogy tükrözze a személyiségedet, igazodjon az életviteledhez, és olyan hely legyen, ahová jó hazatérni.

Abban szeretnélek segíteni, hogy a lehetőségeidhez mérten, reális költségvetésből teremtsünk egy harmonikus, praktikus és szerethető otthont, amelyben valóban jól érzed magad.

Figyelmesen meghallgatlak, türelmesen végigvezetlek a döntéseken, és segítek eligazodni a lehetőségek között. Számomra nincs két egyforma ember és nincs két egyforma otthon sem, ezért fontos, hogy a közös munka során a Te igényeid, elképzeléseid és lehetőségeid kerüljenek a középpontba.

Személyes ügyemnek tekintem, hogy a közös munkánk végén elégedett legyél. Szeretném, ha nemcsak egy szép otthont kapnál, hanem közben azt is éreznéd, hogy figyelnek rád, számíthatsz rám, és jó kezekben vagy.

Mindezt felesleges kiadások, indokolatlan körök és hosszú várakozás nélkül, szakmai tapasztalattal, odafigyeléssel és szívvel-lélekkel.


Te min szeretnél változtatni?


  • Folyamatosan káosz van otthon és sosem elég a tárolóhely? --- Tudatos rendszerezés
  • Kivágnál a francba egy csomó mindent és jó lenne, ha valaki segítene szelektálni és utána olyan rendszert kialakítani, hogy fenntartható legyen a rend? --- Rendrakás
  • Új konyháról álmodsz, de elvesztél a rengeteg döntés között és inkább idegesít minthogy örömmel töltene el? No para... itt vagyok --- IKEA konyhatervezés
  • Új lakás vásárlásán gondolkodsz és szeretnéd előre látni, hogyan lehetne igazán otthonos és jól használható? --- Új lakás berendezése
  • Szeretnél végre egy olyan otthont, ami nemcsak szép, hanem meg is nyugtat, amikor hazaérsz?
  • Úgy érzed, ideje lenne felfrissíteni a lakást, de nem tudod, mit lehetne felhasználni, mit vehetnél hozzá, mennyibe kerülne ez az egész? --- Lakberendezési tanácsadás
  • Régóta halogatod a terveidet, és jó lenne egy szakemberrel átbeszélni? --- Lakberendezési tanácsadás
  • Szakítottál és szeretnél egy frissítést, hogy ne a régi emlékek nyomasszanak? - PSZI-HOME tanácsadás
  • Szeretnél esetleg egy befektetést, apartmant, vendégházat? Nekem is van, tudom, mi a dörgés, szívesen beszélek Veled erről. --- Apartman fejlesztés
  • Eladnál, kiadnál egy ingatlant, csak ki kellen pofozni előtte, hogy szalonképes legyen? --- Home Staging
  • Váltok, vagy épp újrakezdetek valakivel? Egy fejezet lezárása és megnyitása összefügg az otthonérzéssel Egyéb... bármi... sokat láttam már...  --- Lakberendezési tanácsadás

Neked mire van most a legnagyobb szükséged? Megnézheted a szolgáltatásaimat, de nincs jelentősége. Írd meg, vagy hívj fel és meséld el, milyen élethelyzetben vagy és Hozzád igazítom, hogy miben tudok segíteni, hogy tudlak ebből a holtpontból kilendíteni és egy olyan otthon berendezésében segíteni, ahová valóban megérkezhetsz. 06706121074 

Visszahívás kérése


Miben tudok igazán segíteni?

Számomra a lakberendezés nem a "tökéletes enteriőrökről" szól, hanem arról, hogy egy otthon jól működjön a való életben is. Olyan tereket tervezek, amelyek hangulatosak, élhetők, praktikusak és hosszú távon is szerethetők maradnak. A munkám 4 fontos pillérre épül:

1. Személyre szabott otthonok

Minden ember és minden élethelyzet más. Ezért számomra mindig a Megrendelő az első: hogyan éltek, mire van szükségetek a mindennapokban, milyen szokásaitok vannak, és milyen érzést szeretnétek otthon megélni.

Más igénye van:

  • egy családnak,
  • egy párnak,
  • egy szingli lakásnak,
  • vagy egy újrakezdő élethelyzetnek.

Nem sablonokban gondolkodom. A népies hangulattól a modern, letisztult vagy akár okosotthon megoldásokig szívesen segítek megtalálni azt az irányt, ami valóban hozzátok illik.

2. Praktikus, élhető megoldások

Hiszek abban, hogy egy otthonnak nemcsak szépnek kell lennie, hanem jól használhatónak is.

Olyan megoldásokban gondolkodom:

  • amelyek hosszú távon is működnek,
  • könnyen variálhatók,
  • nem mennek gyorsan ki a divatból,
  • és a mindennapi életben is kényelmesek maradnak.

Nem tervezek irreális, nehezen kivitelezhető tereket vagy elérhetetlen bútorokat. A valódi kínálatból alkotok egyedi, személyes otthonokat.

3. Időt spórolok Neked

Egy felújítás vagy berendezés rengeteg döntéssel, keresgéléssel és bizonytalansággal járhat. Sokan hónapokig elvesznek az ajánlatok, bútorok és inspirációk között. Én abban segítek, hogy gyorsabban, átláthatóbban és kevesebb stresszel szülessenek meg a döntések.

Olyan termékeket és megoldásokat ajánlok, amelyek: könnyen beszerezhetők Magyarországon és nem igényelnek felesleges köröket vagy bonyolult kivitelezést.

4. Reális költségkeretben gondolkodom

Sokan azért tartanak a lakberendezéstől, mert attól félnek, hogy túlságosan drága lesz, vagy olyan dolgokra beszélik rá őket, amire nincs valódi szükségük. Számomra fontos az ár-érték arány és a tudatos tervezés.

Segítek:

  • előre átgondolni a költségeket,
  • priorizálni,
  • ütemezni a felújítást,
  • és eldönteni, mivel érdemes kezdeni, illetve mi várhat későbbre.

Nem a legolcsóbb megoldásokat keresem, hanem azokat, amelyek hosszú távon is jó döntések lesznek.


A gyönyörű otthon mindenkinek jár, Neked is!

Az évek alatt nagyon sokszor akadt igény arra is, hogy Budapesten kívüli ügyfeleknek is segítsek szebbé varázsolni az otthonukat, vagy akár felfuttani a vendégházat, nyitni egyet, vagy a konyhatervezés folyamatában elakadtak, szükség volt egy kis iránymutatásra tervezésre. Őket sem hagytam magukra, Téged sem foglak, bárhol is élsz az országban. 

Két irányzatban alkottam csomagokat. hogy mindenki tudjon neki megfelelőt választani. 

Sőt, ha valami olyat szeretnél, ami mégsincs felsorolva, akkor hívj fel. Olyan nincs, hogy nincs :).


Új otthon néhány hét alatt? Igen!

Sokan azt gondolják, hogy a lakberendezés hosszú hónapokig tartó, bonyolult és nagyon drága folyamat. Pedig egy jól átgondolt koncepcióval, gyors döntésekkel és elérhető termékekkel akár néhány hét alatt is hatalmas változást lehet elérni.

Mitől gyors a lakberendezési módszerem?

Elsősorban attól, hogy a való életre tervezek. Kész termékekkel dolgozom: IKEA, XXXLutz, Mömax, RS, Diego és más könnyen elérhető üzletek kínálatából választunk. Nem hónapokig gyártatott egyedi bútorokban gondolkodom, hanem olyan megoldásokban, amelyek gyorsan beszerezhetők és a gyakorlatban is jól működnek.

Nem falbontásban és teljes átépítésben gondolkodom, hanem abban, hogyan lehet az adott teret praktikusabbá, harmonikusabbá tenni.

Sok esetben már egy konzultáció alatt:

  • át tudjuk beszélni a problémákat,
  • felállítjuk a fontossági sorrendet,
  • kialakul az irány,
  • és rengeteg konkrét ötletet kapsz.

A terveket általában 48 órán belül elküldöm, így gyorsan el lehet indulni a megvalósítás felé.


Visszahívás / Árajánlat kérése

INGATLAN KÖZVETÍTÉS

2006 óta dolgozom a budapesti ingatlanpiacon. 10 éve váltam egyéni vállalkozóvá, így teljesen függetlenül tudok tevékenykedni, egyetlen irodahálózathoz sem kötődöm. 2013-ban végeztem el a lakberendezői képzést, azóta az ingatlaneladások sikerének a kulcseleme a Home Staging, azaz az ingatlan felkészítése, mielőtt eladásra vagy kiadásra kerülne.

Visszahívás / Árajánlat kérése