
Apartman, szálláshely fejlesztés
" Jó bornak nem kell cégér"
Így tartja a mondjás és ez megállja a helyét a turizmus vonalán is. Egy jó szálláshelyet szívesen ajánlanak tovább, nem kell állandóan hirdetni, szinte magától feltöltődik a foglalási naptár hónapokra előre.
Napjainkban hatalmas népszerűségnek örvend a vidéki vendéglátás. Gomba módra szaporodnak az apartmanok, kisebb-nagyobb vendégházak. Az igény is megnőtt rá, emberek ezrei keresnek naponta ideális szállást pár napos kikapcsolódásokhoz.
Ha Önnek vár már kiadó háza, de nem úgy "pörög", ahogy kellene, vagy még csak a gondolattal játszik, hogy milyen jó is lenne egy ilyen, akkor tervezzünk együtt!
Szakmai hátterem röviden:
- 2013 óta dolgozom lakberendezőként Budapesten. Fő vonalam a Home Staging, azaz az ingatlan felkészítése eladásra, kiadásra.
- 10 év alatt számos esettel találkoztam, pontosan tudom, hogy melyik célközönség mire "harap".
- Ugyanezek a személyek fognak vidéken is szállást keresni, ismerem az igényeiket.
- 2019. telén kértek fel először egy vendégház megtervezésére. Ennek akkora sikere lett, hogy azóta teltházzal működik, hónapokra előre nincs szabad időpont. Erről meggyőződhet Ön is a ház honlapján: www.romanticrose.hu - **** - os minősítést kapott, prémium kategória
- Évek óta figyelem a turisztikai vonalat is, tájékozódom, naprakészek az információim.
- Tudom, hogy a legjobb marketing eszköz egy ingatlannál a szuper fotó, aminek az alapja az igényes lakberendezés, hangulatos enteriőr.
- 2022. tavaszán nyitottam meg saját vendégházam kapuját, a világörökség egyik mesebeli falujában: www.lankasvendeghaz.hu/galeria *** - os minősítést kapott, emelt színtű kategória. Hiteles vagyok, hiszen egy év leforgása alatt pontosan láttam, hogy mit kell tenni, milyen problémák adódnak nem csak a lakberendezés, hanem az üzemeltetés terén is.
Miben tudok segíteni?
2022. májusa óta üzemeltetem saját vendégházamat illetve egy 61 lakásos hotel átminősítésében is részt vettem. Így pontosan ismerem az előírásokat, követelményeket, buktatókat, feladatokat. Mivel ezek már működnek a piacon, így személyes tapasztalatom van ennek mikéntjéről. Őszinte leszek. Elmondom a problémákat is, mert lesznek azok is. De az első, amit szem előtt kell tartani, hogy MEGÉRI!
Ha már van vendégháza, csak szeretné felfrissíteni, megújítani:
- Az első lépés a személyes találkozás a helyszínen, ahol részletesen tudunk beszélni a célokról, időbeni és anyagi keretekről, várható munkálatokról, megtérülési lehetőségekről.
- Igény szerint gazdálkodunk a meglévő dolgokból, vagy akár egy teljesen új arculatot megálmodunk.
- Részletesen átnézzük a Magyar Turisztikai Ügynökség minősítési pontjait, ezek alapján állunk neki a tervezésnek, ha még nem történt meg a minősítés, vagy kategóriát szeretne lépni.
Ha még nincs vendégháza, de szeretné, hogy legyen:
- Személyesen kimegyek a választott ingatlanhoz, fotókat készítek és felmérem az ingatlant.
- A piackutatáshoz tudok támpontokat nyújtani. A tanácsadás során szóban beszélünk róla, de ez a kutató munka akkora feladat, hogy vagy Önre bízom, vagy külön árajánlatot adok rá a helyszínen.
- Részletesen átnézzük a Magyar Turisztikai Ügynökség minősítési pontjait, ezek alapján állunk neki a tervezésnek.
- Kitérünk a lehetséges hirdetési felületekre, marketingre.
- A vendégház üzemeltetésével járó feladatokat is felvázolom.
Az első konzultáció 45.000-, Ft, időtartama kb 3-3,5 óra.
Kiszállási díj megbeszélés szerint. Bárhová elmegyek, akár egész napos tanácsadásra is. Egy ilyen nap is akkora "löketet" fog adni, hogy utána szárnyalni fog a dolog.
Hihetlen, milyen sok mindent át tudunk beszélni egy ilyen találkozás alkalmával. Kitisztulnak a gondolatok, vagy épp annyi inspiráció lesz, hogy nem győzünk majd szelektálni :). El tudja dönteni, hogy a későbbiekben milyen feladatokba vonna be szívesen, mennyire vegyek részt a folyamatban. Amennyiben úgy dönt, hogy szeretne együtt dolgozni, akkor egy -tól - ig árajánlatot adok a további együttműködésre vonatkozóan.
Szálláshely / Apartman Mentorálás
Mivel személyes tapasztalatom van és napi szinten foglalkozom a saját vendégházammal is, pontosan tudom, hogy mennyi teendő merül fel. Akár adminisztráció területén, akára szállás karbanatartása, üzemeltetése kapcsán.
Fontos a hirdetés, a képek, a szövegezés, de mindenek előtt a piackutatás, bevételek, kiadások elemzése, konkurenciával való összehasonlítás. egyaltalán a piacra való pozícionálás.
Ha ebben elakadt, vagy tanácsot szeretne, vagy fokozni a kiadottságot, keressen meg bizalommal. Jelenleg két vendégház elindításán dolgozom, frissek a piaci ismereteim. Amint elindulnak ezek a házak, közzéteszem.
Vállalom a szálláshely beállítását különféle felületeken (booking.com, szallas.hu,javaslatokat tudok tenni saját honlap fejlesztésére is).
Tanácsadással kezdünk, a további együttműködésre árajánlatot adok.
Az első konzultáció 45.000-, Ft, időtartama kb 3-3,5 óra.
Kiszállási díj megbeszélés szerint. Bárhová elmegyek, akár egész napos tanácsadásra is. Egy ilyen nap is akkora "löketet" fog adni, hogy utána szárnyalni fog a dolog.
Kapcsolatfevétel / Árajánlat kérés
Szolgáltatás megrendelése
Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.
Apartman céljára ideális ingatlanok

EGERBAKTA - CSALÁDI HÁZ
- Festői környezet, a Bükk kedvelt részén található
- Eger és nevezetes gyógyfürdők gyorsan elérhetők
- Elrendezése ideális több szobás apartman kialakítására
- Stabil szerkezetű, jó műszaki állapotú
- Udvara is tágas, melléképületekkel és zöld felülettel ellátott
Még több kép és bővebb leírás ezen a linken tekinthető meg: