Vásárlás együtt

Otthonunk berendezését hosszútávra tervezzük. Akárhogy is nézzük, sokba fog kerülni. Ez lehet pár százezer forint, de akár több milliós tétel, kinek-kinek igénye és pénztárcája szerint.

Ezt a feladatot is egy tanácsadással kezdjük! Mégpedig azért mert nagy eséllyel százezreket fogsz bútorozásra költeni és nem lenne jó elszúrni. Tehát: minden méretet átbeszélünk, én is bejárom a szobát, nekem is meglesznek a méretek: hol az ablak, hol az ajtó, merről nyílik, mi fér oda, belmagasság, színek, fények, ...stb. Minden eltervezünk, lehet több opció is és a boltban döntünk. Vagy ott lesz újabb opció és együtt mérlegelünk. Én a lelki szemeim előtt látom a teret, el tudom képzelni a méreteket, színeket, nem téveszt meg semmi :).  

Szeretnék abban segíteni, hogy a nagyon rossz minőségről lebeszéljelek, illetve arról is, ha netán túlzásba esnél. Mint korábban írtam, nem vagyok híve a felesleges költekezésnek, nem bírom a pazarlást. Ésszerűen tervezek és javaslom a lehető legjobb ár-érték arányt. Szerintem nem ciki, ha figyeljük az akciókat. Sokszor vannak kupon napok, függönyt, szőnyeget olcsóbban be tudunk ilyenkor szerezni. Nagyobb boltokban is vannak akkora akciók, hogy akár százezreket spórolhatunk, mégsem megy a minőség rovására. 

Méghogy egy lakberendező sokba kerül...? Szerintem pont hogy spórol! Az kerül sokba, amit feleslegesen veszünk meg! Hányszor, de hányszor hallottam már ezeket a sóhajokat: "Bárcsak előbb hívtalak volna! ", vagy "Ezt kárnak vettem meg!",   "A sarokkanapé be se fér...remek".

Ha biztosra akarsz menni, vagy több verzió is felmerül, akkor menjünk el együtt, döntsük el a helyszínen. Ha mégis valami megrendelős dolgot választasz, ebben is segítek. Például választunk függönyt, tapétát vagy bútort, de a helyszínen más tetszik meg, vagy nincs, akkor segítek a döntésben, olyanra szavazok, ami illik a koncepcióba és belefér az anyagi keretedbe is.

Időnként még némi kedvezményt is ki tudok csikarni (na nem a multiknál, hanem az én kis partnereimnél), segítek kommunikálni, kiszámolni a függönyt, logikázni, megrendelni.

Szinte minden terepet ismerek, tehát célirányosan megyünk, nem kóválygunk, nem húzom bámészkodással az időt. Tudom, hogy mit akarok Neked megmutatni, és az pontosan hol van.

Ára: 7000 Ft/óra - 10 perc ajándék, 11. perctől félóránként 3500 Ft.

+ A tanácsadás díja, ami ezt megelőzi! 

Előfordul, hogy gyerekkel megyek...ez van, nem mindig tudom kire bízni. Ha így alakul, akkor a megosztott figyelmet természetesen az árban kompenzálom. Egy ilyen bevárásló körút kb. 2-2,5 órát vesz igénybe. Nagyon eredményesen záródnak. Ha még kell menni plusz helyekre, vagy mégsem végzünk, akkor egy újabb ilyen időpontot egyeztetünk.